Lélekjelenlét Spiritualitás pszichológiája

Hitemben az erőm

A képzés célja: A képzésen résztvevők megismerhetik azt, amit nagy valószínűséggel már megtapasztaltak, vagy megtapasztalni vágynak életük során, a HIT-et, mint belső erőt. Így csupa nagybetűvel. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a hit nem csupán Isten felé való elkötelezettséget takar, hanem a bennünk megbújó sokszor alakot nem öltő mérhetetlen önszeretetet is jelenti, és azt a képességünket, hogy ha mi magunk képesek vagyunk elsajátítani a hit gyakorlatát, akkor képesek leszünk megteremteni a csodát, a gyógyulást és mindazokat a felemelő érzéseket, melyek nélkül sokkal szegényebben és sivárabban élnénk életünket. A képzés bárki számára könnyen elsajátítható, semmiféle gyakorlatot nem tartalmaz. A magunkban lévő hit feltárásával elindulunk egy teljesen más úton egy másik, felemelkedett állapotban, megerősödve hitünkben.

Jelentkezés feltétele: nincs (laikusok is elvégezhetik)

A képzés online, személyes részvételt nem igényel A képzéshez komplett oktatócsomagot biztosítunk. Melyek a következőket tartalmazzák:

  • felkészülést támogató jegyzet
  • hanganyag

A képzés menete:

  • a résztvevő jelentkezik a képzésre, melyről visszaigazoló email-t küldünk.
  • a képzési szerződést email-ben küldjük, melyet intézményünk részére postafordultával kell visszaküldeni. A képzési szerződés minden adatunkat tartalmazza!
  • a képzés díjának befizetése után a tanfolyam indulásakor megkapja az oktatócsomagját, (online részvétel esetén a csoporthoz,- és a tananyagokhoz a hozzáférést)
  • részvételt követően a tanúsítványt személyesen, postán, vagy email-ben (képzésben résztvevő igénye szerint) átadjuk/megküldjük.

Jelentkezési határidő: minden hónap utolsó napjáig
A képzés időtartama: 8 óra

Helyszín: A képzés személyes jelenlétet nem igényel, bárhonnan végezhető
Vizsga: nincs

Költsége: 14.900 Ft, melyet a képzésben résztvevő egy összegben a képzés megkezdése előtt fizet be személyesen intézményünkben vagy átutalással. A képzési felület kizárólag a tandíj befizetésével érhető el, a képzés indulásakor. Kérjük, amennyiben céges számla igénye van, azt jelezze, ellenkező esetben a képzésben résztvevő nevére állítunk ki számlát.

Jelentkezni lehet: a honlapunkon található űrlap kitöltésével és annak megküldésével lehet.

Felvilágosítás, elérhetőségek:
Pinkerton Tanoda Kft.( Lélek-Jelenlét képzései)
4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 5-9./B
Tel.:30/703 0804; 30/429 2609
E-mail: lelekjelenlet.eu@gmail.com; tanoda@pinkerton.hu
A képző intézmény nyilvántartásba vételi száma:
B/2020/002224

Tematika:

  • Emberi erő és a hit
  • Isten hit és társai
  • A szeretet ereje és az önmagadba vetett hit
  • Hit és boldogság
  • A hit hiányából eredő zaklatottság
  • Hit és imádság
  • A hit csodája, létezik e csoda?
  • Hit a betegségben, hit a gyógyulásban
  • Terápia Istennel, Isteni terápia

A tanfolyam elvégzéséről központilag a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszer által, egyedi sorszámmal ellátott tanúsítvány kerül kiállításra.

A tanúsítvány szakképesítést és szakképzettséget nem tanúsít. A tanúsítvány munkakör betöltésére nem, tevékenység folytatása megfelelő szakirányú végzettség, meglévő engedélyek mellett biztosít.